A Csörnyei Liza Exkluzív Esküvők alapító tulajdonosaként köszöntelek.
Valami csodálatos késztetést érzel, hogy kipróbáld magad az esküvőszervezés területén?
Emlékeimben még a mai napig él az a mély, és semmihez nem hasonlítható érzés, amely az esküvőszervezés gyönyörű, de néha kavicsos útjára vezetett. Szinte fájt már az, hogy egy olyan pályán kell dolgoznom, ami nem az enyém. Hatalmas építőipari kivitelezések hidegburkolati projekt munkáit végezte a saját cégem. Nem élveztem túlzottan, így tennem kellett valamit.
Az egész sok-sok évvel ezelőtt kezdődött.
Emlékszem, keddi nap volt. Rám tört a már megszokott érzés. Új dologba kezdek. Kell nekem valami, mert megfulladok.
Megtaláltam magamnak az esküvőszervezést, az esküvői dekorációtervezést, álmodást, és készítést. Nem volt nehéz, mert már gyerekkorom óta erre készültem, most már tudom. Viszont kellett hozzá az a sok év egyéb munkában eltöltött élettapasztalat, amelyet nem lehet sajnos semmilyen iskolában megtanulni.
Ennek már 10 éve. Sok szép esküvői pillanat részese lehettem, és sok TV, rádió, újság, főiskola, honlap esküvőszervezői szakértője, előadója lehettem. A mai napig elvarázsol az, hogy csodákat teremthetek az esküvő világában, és az emberek emlékeiben és lelkében. Ugye milyen jó lenne, ha valaki fogná a kezed, és körbevezetne diákjaként ebben a gyönyörű szakmában, amit esküvőszervezésnek hívnak? Pontos képet kapnál a jelenlegi esküvői piacról, az esküvőszervezés lehetőségeiről Magyarországon és külföldön?
Gyakorlati lehetőségként pedig alkalmad nyílna hallgatótársaiddal közösen részt venni egy éles, igazi esküvő megszervezésében, mindezt úgy, hogy egy tapasztalt, esküvőket magas színvonalon szervező szakember irányítaná a lépéseidet?
Sajátos helyzetként az esküvői dekorációtervezés és az esküvőszervezés is az én kezemben összpontosul, így az esküvőim valóban egyediek, és mentesek a szokásos kliséktől.
Remélem, a képek a Képgaléria menüpontban mindent elmesélnek neked rólam, rólunk. És persze ott vagyunk a Facebookon is. Gyere, csatlakozz hozzánk ott is, hogy mindig első kézből értesülj a legfrissebb információkról.
Esküvőszervezőnek lenni olyan érzés, mintha az ember lánya az angyalokkal barátkozna. Rendszeresen olyan emberekkel találkozom, akik szerintem egy másik dimenzió fehér angyal ruháját hordják. Nem beszélve azokról a gondolatokról, amit ezek az esküvőjükre készülő angyali menyasszonyok sugallnak nekem.
Amikor elérkezik a várva várt esküvői nap, akkor már lelkileg felkészültem a katarzisra. Bár szinte nem is alszom napokig, mert olyan sok a tennivaló az esküvői dekoráció elkészítésével, az utolsó esküvőszervezéssel kapcsolatos teendőkkel, hogy szinte egybefolynak a napok.
Mégis ha sikerül kicsit pihennem, akkor álmomban már előre lepergetem a fejemben a rám váró napot. Elképzelek mindent: azt, hogy süt a nap száz ágra, hallom a madárcsiripelést, a halk zenét, a pezsgős poharak koccanását, és látom az előzetes dekorációs munkánk darabjait összeállni. A színeket, a formákat, sőt még az illatokat is érzem. A baj csak azzal van, hogy ennyi év után már a hibalehetőségeket is látom. Tudom, hogy hol lehet ennek a rám váró esküvői koordinációnak a gyenge pontja. Érzem, hogy ki lehet az esküvőszervezési folyamatban a leggyengébb láncszem.
Most csak képzeletben fogd meg a kezem, és szárnyalj velem át időn, téren, anyagi korlátokon, közhelyeken, gyönyörű tájakon, berögzült kételyeken, álmokon.
Ennyi a dolgod. Ha tetszik, amit repülés közben látsz magad körül, akkor Te vagy az én emberem. Te kellesz nekem, nekünk. Szüksége van az esküvőszervező szakmának rád, a friss kreatív erőre. Szüksége van azért is, mert hiszem, hogy megújulás előtt áll az én csodálatosan szeretett szakmám, az esküvőszervezés. Változtassunk rajta együtt! Te és én, és még 29 lány, asszony, anya.
Nem zárkózom el a férfi jelentkezőktől sem.
Remélem, nektek köszönhetően, leendő esküvőszervező hallgatóim, lesznek majd olyanok, akik tovább viszik az én látásmódomat. Az esküvőszervező tanfolyam, kurzus végére pedig kikerekedik valami új, valami csodálatosan egyedi szemlélet, munkamódszer, ami csak a TIÉD.
Álmodjunk együtt! Gyere velem az esküvőszervezés világába!
Sok-sok száz levelet kaptam a szépet szerető és értő hölgyektől, uraktól. Kértek, könyörögtek, hogy tartsak esküvőszervező tanfolyamot. Sokáig ellenálltam, és még ma is tenném, ha tehetném. Ugyanis gyönyörű szakmám, az esküvőszervezés már nem úgy csillog, mint ahogyan csillognia kellene.
Miért? Ne nyomozzuk. Vagy talán mégis. Sokszor találkozom csalódott, úgynevezett "okleveles" esküvőszervezőkkel. Kérnek, hogy oktassam őket. Áruljam el, hogy mi a titkom? Mitől van az, hogy az én esküvőim különlegesek? Más, mint a magyar átlag? Erre csak egy frappáns választ tudok adni: én nem olcsó esküvőszervező tanfolyamon tanultam a szakmát.
Én az élet keserves, és kemény iskolájába jártam, és a megszerzett szakmai esküvőszervezői tudásomat magamnak köszönhetem. Nem vártam kész megoldásokra sohasem. Viszont ezért időnként drága tanulópénzeket hagytam ott imádott szakmám, az esküvőszervezés oltárán.
Szerencsére csodás országunkat felfedezték a külföldről érkezett házasulandók. Szerencsés vagyok, hogy része lehetek én is ezeknek a különlegességnek számító esküvők szervezési, dekorációtervezési és kivitelezési csodájának.
Joggal felvetődhet benned a kérdés: Miért adja át a titkát nekem, hiszen maga is esküvőszervező?
A válaszom egyszerű: Szeretnék több időt tölteni most már a gyermekeimmel. Amikor a kicsi fiamat szültem már az esküvőszervezés rögös útján próbáltam nagyobb sebek nélkül ellavírozni. Nem volt egy nyugodt időszak az életünkben. Sajnos ezt ki kell jelentenem.
Valamint meggyőződésem hogy a tudást, amit kaptunk égi csoda folytán kötelességünk tovább adni, hogy még több tudás jöjjön általa létre.
Valaki azt mondta nekem egyszer, hogy tanítónak születni kell. Sokszor megérintett ez a dolog, és most úgy látszik végre eljött az idő, amikor tanítok. Eddig is azt tettem.
Az általam megszervezett esküvők vezették az embereket, hogy mi az érték, mi a színvonal, ami irányt mutat. Az esküvőszervező nem csak esküvőt szervez, ízlést is formál, és bár csak pár napra és múlandóan, de lelkileg öleli a megrendelőit és védi, mint egy anyatigris.
Vannak könnyű és vannak nagyon nehéz esküvőre készülő jegyespárok. Hozni kell majd könnyű és nagyon nehéz döntéseket. A nehezek tanítják meg számodra igazán a szakmát. Soha se felejtsd el: az az út, vagy az a dicséret, amit könnyen megtettél, vagy megkaptál soha sem lesz annyira értékes, és nem ad annyi pluszt az önbizalmadhoz, mint az, amiért vérrel és verítékkel megküzdöttél.
A holnapod pedig az lesz, amit ma megtettél, és legyűrted önmagad, és elindultál…. és mentél, és néha sírtál…..és megérkezel a végére. Én megérkeztem, és most megint elindultam egy olyan úton, ami talán még nehezebb. Át kell adni a tudást úgy, hogy érthető legyen, hogy elfogadható legyen és használható legyen.
Kérdésként szoktam kapni: Ad valamilyen államilag elismert oklevelet a képzés?
Nem ad. Az élet iskolájában sem tudsz papírt kapni, ha valamilyen feladatot teljesítettél. Megélted, elfogadtad, megtapasztaltad. Papírt szeretnél vagy tudást? Ritkán fordul elő, hogy aki nálunk tanul utána alkalmazott lesz valahol, bár előfordult már ez is. Arra nevelünk, hogy a saját lábán megálljon, mint vállalkozó, mint anya, aki mellesleg vállalkozik is. Na, kérem szépen, ez a kihívás!
Ritka dolog hogy egy helyen tudod megtanulni az alapokat az esküvőszervezésről, majd még ehhez hozzá tudod tenni az esküvői stílustervezést és dekoráció-tervezést, majd gyakorlati megvalósítását, azaz a virágkötészetet. Hasznos és praktikus tanácsok ezreivel felvértezve fogsz majd kilépni tőlünk. A koronát ott fogjuk feltenni mindkettőnk munkájára, amikor a negyedik lépcsőben, a 4 fős tanulócsoportokban egyedül, az én figyelő-segítő kezeimmel a háttérben szervezitek, álmodjátok meg, majd hozzátok létre az esküvői terveket és álmokat. Ez lesz számomra is a nagy ajándék. Esküszöm nektek, a legszebb pillanatok az életemben, amikor ilyenkor otthagyom a tanítványokat, egy órára kiülök egy pohár limonádéval a közeli kertbe egy padra és nézem a fényeket, hallgatom a zenét, látom, ahogy táncolnak a vendégek árnyékai a falon, és tudom, hogy minden rendben van, mert elmondtam ezerszer, mire kell figyelni. Ez az én igazi pár perces mennyországom… kicsit fájós-sajgós talpakkal, de az én könnyem utáni jutalmam… kívánom neked, hogy Te is éld át majd ezt mester korodban. Átadtad a tudást, jól átadtad…. pihenhetsz….

Szóval indulunk. Fogod a kezem? Most még az én szememmel látod az esküvőszervezés világát, de remélem, hogy mire a Te kezed munkáját magán viselő gyakorlati esküvőd fáradalmait kipihented, már egy új, a tiszta, helyes utat látó esküvőszervezőként lépsz a magyar piacra.
Hát akkor…
Hol is kezdődik az esküvőszervezés folyamata?
Az első pillantásnál. Olyan, mint a szerelem. Rezgések indulnak el, és vagy lesz kémiai kapcsolat, vagy nem. Ha együtt tudsz rezegni az esküvőjére készülő menyasszonnyal és vőlegénnyel, akkor sikeres lesz az esküvőszervezés folyamata.
Azért ha megengeded, én megmutatom neked, hogy mi a kulcsa a sikeres rezgésnek. Esküvőszervezői tanfolyamunkon, kurzusunkon megmutatom neked azokat a kis trükköket, amit alkalmazni lehet, hogy ez a kezdeti rezgés a későbbiekben is megmaradjon közted és az esküvőjére izgatottan készülő pár között. Kis dolgok ezek, de hidd el nekem, hogy sok kedves pillanatot lehet velük elraktározni majd az esküvő lezajlása után is az emlékezetedben.
Elrepülünk még gondolatban az esküvői helyszínekre is. Bejárjuk majd a valóságban is azokat a gyönyörű, vagy éppen különleges rendezvény helyszíneket, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Mesélek majd nektek azokról az esküvő helyszínekről is, amit jó szervező gondosan elkerül, sőt még a mesebeli hétmérföldet lépő csizmáját is felkapja a lábára, ha találkozik velük az esküvő megszervezése közben.
Lehetőség adódik majd gyakorlati szakaszunkban egy igazi esküvő megszervezésében való részvételre is. Nagyon köszönöm a csodálatos lányoknak, menyasszonyoknak hogy így látatlanul megbíztak bennünk, és ránk bízták életük talán legszentebb napját. Nekik ingyen szervezzük ezt az esküvőt. Így team munkában tudtok majd dolgozni, és végig kísérlek benneteket a szervezési fázisokon.  
A pontos esküvőszerezési tanfolyam tematikát majd a beiratkozás előtt fogod megkapni. Sajnos oly sok helyen látom viszont munkáimat, hogy nézzétek ezt el nekem. Cserébe egy kis ízelítő:

  • Megmutatom nektek, hogy én hogyan indítottam el exkluzív esküvőket szervező irodámat?
  • Hogyan látom én másképp az esküvőszervezést?
  • Mitől lehet kitűnni az esküvőszervezők ezreiből?
  • Mi az, amit feltétlenül tudnod kell, ha esküvőszervezésből szeretnél megélni?
  • Esküvőszervezésből jutalékos ügynökként szeretnél megélni?
  • Hogyan tudsz eligazodni az esküvőszervezés útvesztőjében?

És néhány sor az esküvőszervező tanfolyam tematikájából:

  • A magyar esküvőszervezés
  • Az esküvőszervezés világa
  • Az esküvőszervezés dokumentációinak elkészítése
  • Esküvőszervező díjazása
  • Az esküvőszervezési kalkulációk készítése
  • Stíluskommunikáció az esküvőszervezésben
  • Protokoll az esküvőszervezésben
  • Színvonal, vagy színvonaltalanság az utad?
  • Esküvői tematika
  • Esküvői forgatókönyvek
  • Esküvői dekorációs forgatókönyvek
  • Esküvői trendek
  • Esküvői dekoráció tervezés lépései
  • Esküvői dekoráció gyakorlati kivitelezése
  • Esküvői dekoráció szakmai gyakorlat
  • Mitől leszel majd klasszis esküvőszervező?
  • Saját esküvőszervező vállalkozás beindítása
  • Esküvői stílusok
  • Polgári esküvő
  • Templomi esküvő
  • Vegyes nemzetiségű párok Magyarországon
  • Külföldi párok Magyarországon
  • Az esküvőszervező lelki és testi egészségének megőrzése
  • Az esküvői szolgáltatók széles tárházának részletes kielemzése

És még sok-sok mindenről esik majd szó.
További információkat és az esküvőszervező mesterkurzus felépítésének rendjét a Tanfolyam menüpont alatt találod
Cserébe a bizalmadért engedd, meg hogy beavassalak egy kis titokba.
NINCS TITOK. A TUDÁS, A CSODA, A TITOK BENNED VAN, ÉN CSAK SEGÍTEK A FELSZÍNRE HOZNI, hogy minden a helyére kerüljön.
Harmónia, harmónia, és harmónia. Én a mai napig keresem, és ebben a keresésben boldog ember vált belőlem.


Baráti üdvözlettel:
Csörnyei Liza
www.lizaeskuvo.hu
www.lizaeskuvoszervezes.hu
www.exkluziveskuvo.blog.hu
www.facebook.com/eskuvoszervezok
www.facebook.com/eskuvoszervezotanfolyam
www.facebook.com/pages/Székbérlés